Ez ugyebár egy poén, de sokszor egészen meglepően mély, mondhatni filozófiai gondolatok sarjadhatnak ilyenekből. Most például ez: minél egyszerűbb valami, annál több munka és tehetség (!) kell a megalkotásához. Indoklásul álljon itt egy másik vicc: a zsenik átlátják a káoszt. Ha te nem látod az asztalomon a rendet, az nem az én hibám… Amúgy pedig a termodinamika II. fő tételének következménye. (**)

Az alapeset, amelyből a filozófiai gondolat megszületett, szintén a Medicorban történt a nyolcvanas évek elején.
Oltváry László (*) nevű, ma már (2015-ben) a hetvenes éveinek második felét taposó, elektromos kollégám egy teljes hétig tervezgetett egy ún. „dinamikus előerősítő” nevű dolgot mintegy 12 alkatrészből egy 3×4 cm-es, nyomtatott áramköri lapon (NYÁK-on).

A kész mű kristályszerűen tökéletes volt: minden elvágólag, párhuzamosan vagy merőlegesen, a vezetékcsíkok hossza és nyomvonala szemmel láthatóan optimális vezetésű – aminek elektronikus jelentősége, hogy a szórt induktivitások és kapacitások a lehető legkisebbek. Azok, akik ugyanekkor dinamikus előerősítőkkel és tapskapcsolókkal kerestek hozzá a teljes foglalkoztatás biztosította jövedelmükhöz, néhány óra alatt hoztak össze ilyen NYÁK-okat.

Ekkor jött le nekem először, hogy az egyszerűségért, a magától értetődőségért meg kell küzdeni.
Lehet, hogy későn.
Lehet, hogy ez az oka, hogy azóta minden termékben keresem ezt a fajta erőfeszítést, és sokkal kevesebben találom meg, mint szeretném.

De azért vannak jó példák. Legyen egy példa a Leica M8, ennek a digitális kamerának a kialakítása, a kezelőszerveinek elrendezése fejbe vágóan egyszerű és természetes, a világ hibája, hogy nem másolták le. (Az M8-ban jelent meg, ma M11-nél tartanak…)

Az elv abban is megmutatkozik, hogy a matematikusok szerint a Rubik-kocka optimális kitekerése nem a megtanulható, behelyettesíthető minták sorozatából áll össze, hanem egyetlen, az adott rendezetlenségből a teljes rendezettségig vezető, egyedi eljárás.

Ha pedig ezt felfogjuk, akkor már az is megvan, hogy egy dolgot nem lehet „leegyszerűsíteni”: itt is egy kicsit, ott is egy kicsit elvenni belőle. Annak a dolognak  meg kell találni az elvét, a „lelkét”, és annak alapján kell újra megalkotni a legelejétől a legvégéig. Ha így járunk el, megvan az esélyünk arra, hogy a második, harmadik próbálkozásra megszületik a tökéletes eredmény.

(*) Oltváry László a másik nagy hatású mentorom volt, a bejegyzés témáján kívül az alapos, elmélyült, maximális minőségű munkára való motivációt kaptam tőle. Meg azt, hogy ilyet várok el -- de persze nem kapom meg, egyre kevésbé.
Nem szeretnék igazságtalan lenni az apámmal. Már nem tudhatom meg tőle, de szinte teljesen biztos, hogy azért vett nekem több, papírból kivágható és összeragasztható autó-, repülőgép- és egyéb modelleket, hogy rávezessen: az eredményhez egy út vezet; azt végig kell járni, hogy az eredmény megszülessen; egyáltalán nem biztos, hogy ez az út rövid, vagy könnyű. Úgyhogy az Oltváry-elvnek mondhatni meg volt ágyazva.

(**) A rend eléréséhez energia kell. Annál több energia, minél nagyobb rendre törekszünk...